A telefonnotesz.... / avagy éveleji gondolatok az eddig ismeretlen művészről Bálint Ferencről és a könyvművészetről

Újév első napjaiban kaptunk egy kis telefonregiszter könyvecskét, nagyon szép kiadás, Bálint Ferenc rézkarcaival illusztrálva. Annyira megtetszett, hogy beszkenneltem pár képet és megosztom Veletek. (kattints a képre)

Bálint Ferenc rézkarcai

No és akkor, ahogy az már nálam lenni szokott, beindult a gondolatsor: ki is az a Bálint Ferenc, hogyan készül a rézkarc és mi az hogy ex libris? Persze az ember hallotta már ezeket a kifejezéseket, rézkarcot is láttam számtalanszor, mégis egy kis utánajárást megért ez a dolog.
Íme meddig lehet eljutni egy telefonnotesztől kiindulva.....

A művészről pár szó (a soproni Cyberpress 2003. április 15.-i számából T.É. bejegyzése szerint):

"Bálint Ferenc 1960-ban Bánffyhunyadon született. A képzőművészeti főiskolát 1985-ben, Kolozsvárott végezte. 1985-1989 között Nagybányán dolgozott. 1990 óta Komlón él, ahol grafikus tervezőként dolgozik. Több mint 200 ex librist készített, művei megtalálhatók gyűjteményekben, katalógusokban, múzeumokban, a világ számos országában. Számos ex libris és kisgrafikai (FISAE) Kongresszuson vett részt. Az 1992. évi Barcelonai Olimpia Ex Libris pályázatán a legjobb ex libris-ek különdíját kapta."

...és az akkor éppen aktuális, ott Sopronban futott kiállítása kapcsán ugyaninnen idézve:

"Nem a szemet gyönyörködtető naturális tájképek módjára várják a rábólintós "szép!" - megállapítást Bálint Ferenc művei sem, bár kétségtelenül szépek.....Gondolkodásra késztetnek Bálint Ferenc művei, a gondolkodás pedig időigényes, és valljuk be, nem divatos időtöltés....
...Az ex libris a birtoklás mellett viszonyulást is közöl, azt a fajta pragmatikus viszonyulást, amit ma, a mindennapi olvasmány (lelki kenyér) helyett a lelki rágógumin, a képernyő előtti szintén mindennapi lelki csámcsogáshoz szokott ember már nem nagyon művel......
....Bálint Ferencnek magas fokú rajzkészsége, formaérzékenysége, egyedi színvilága, valamint, a rézkarcokkal együtt alkalmazott, különleges vaknyomásnak nevezett technikája révén sikerül megmutatni azokat a jelképeket, amelyek a régmúltból hozott tudást a jövőnek elrejtett üzenetével együtt hordozzák, és amelyeket megfejteni a jelenben kell.
Szánjanak rá időt. Érdemes." ......

Továbbá a rézkarcról, mint képzőművészeti technikáról:

"A mélynyomással készült rézkarcok a 16. sz. végétől jelentettek nagy konkurenciát a fametszettel sokszorosított könyvillusztrációknak, ezek ugyanis nagyobb tónusgazdagságot és finomabb megmunkálást tettek lehetővé. Jól felszerelt grafikai műhely nélkül azonban mélynyomással rajzot sokszorosítani nem lehet. Nyomóformaként általában 1-3 mm vastag vörösrézlemezt, ritkábban acélt, vasat, sárgarezet vagy alumíniumot használunk. Kémiai megmunkálással (maratással) készítjük a karcokat.
A művész a rézlemez alapozásába karcolja rajzát, majd savval maratja a lemezbe a vonalakat, a festéket az így létrejött vájatokba dörzsöli. Egyik legnagyobb mestere Rembrandt volt.
A rézkarc estében a művész a melegített sima rézlemezt aszfalt- vagy viaszréteggel vonja be (még a hátlapját is), s amikor kellően kihűlt, acéltűvel ebbe a rétegbe karcolja bele a rajzot. Ezután savval telt tálba helyezi a lemezt. Az aszfalt- vagy viaszréteg megóvja a lemezt a sav hatásától, csak a karcolás helyén keletkeznek kimart árkok. A képet több fokozatban készíti el a művész oly módon, hogy a vastagabb, erőteljesebb vonalakat húzza meg először, s ezeket koncentráltabb savval maratja, majd az egyre vékonyabb vonalakra kerül sor, amelyeket egyre hígabb savval marat ki. Maratás után a védőréteget eltávolítja, a lemezt újból melegíti, majd festékréteggel bevonja. A festék betölti a kimart árkokat. A nyomás nedves papírra történik hengerléssel. A rézkarc előnye, hogy árnyalatokban gazdag kép készítésére ad lehetőséget. Gyakori, de a rézkarc lényegével és természetével összeegyeztethetetlen; hogy nyomás után vízfestékkel színezik a képet. Ezáltal ugyanis éppen a hajszálfinom, bársonyosan könnyű vonalak veszítik el szépségüket.
Az első évszámmal jelzett rézkarc Urs Graf műve, és 1513-bóI való. Az eljárás legkiválóbb mesterei a francia Callot, az angol Hogarth és az olasz Piranesi voltak. Máig is utolérhetetlenek Rembrandt művei, aki a legszélső határig kihasználta e technika lehetőségeit, s festészetével egyenrangú magasságba emelte a rézkarcművészetet."

......és akkor folytatva a gondolatsort, mi is az ex libris? .....ezt találtam:

"Az ex libris műfajának pontos definícióját Horváth Hilda Az ex libris-kultúra a századeleji Magyarországon című tanulmányában így adja meg: „ sokszorosított (grafikai vagy nyomdai) eljárással készített papírlap, melyet a könyv belső oldalára ragasztanak azzal a céllal, hogy a könyv hovatartozását dokumentálja; nem más, mint művészi rajz, címer, embléma, történetileg kialakult allegória, szimbólum, vagy egyéb ábrázolás ex libris felirattal, és a könyvtulajdonos nevével, esetleg jelmondattal, mottóval, idézettel ellátva, az egyes korok és művészek stílusa, ízlése szerint más-más megformálásban”

Az ex libris műfaja a könyvnyomtatás feltalálásával egy időben született, elnevezése viszont jóval később, csak a 19. század végén, azex libris meis (könyveim közül való) szintagma főnevesülésével jött létre. A latin kifejezés elterjedésével szinte egy időben, a legtöbb európai nemzetnél megfigyelhető volt az a törekvés, hogy megtalálja a szó legkifejezőbb anyanyelvi megfelelőjét.

A számos új elnevezés ellenére(marque de livres, marque de possession, Buchzeichen, Bucheignerzeichen, bookplate, boekmerken) a latin ex libris kifejezés máig használatos a könyvszerető, könyvgyűjtő emberek körében (DEÉ NAGY 2001, 40).
Magyarországon csak a 20. század első évtizedeiben kezdtek el komolyabban foglalkozni azzal, hogy megtalálják az ex libris kifejezés magyar megfelelőjét. Ballagi Aladár, egyetemi tanár azt javasolta, hogy[„mivel a címer jel, és az ex libris sem más, mint jel, a könyvgyűjtemény jele, magyar neve legyen: könyvgyűjtő-címer (HORVÁTH 1987, 90).”] Ez a mára kissé mesterkéltnek, erőltetettnek tűnő elnevezés nem terjedt el szélesebb körökben, mint ahogyan Varjú Elemér javaslata, a könyvjelző, illetve a Czakó Elemér által felvetett könyvtárjegy kifejezés sem (HORVÁTH 1987, 90).
A század 30-as éveiben az ex libris kifejezés mellett a könyvcímer és a könyvjegykifejezés volt használatos. Az előző, elsősorban a címert ábrázoló lapokat jelölte, míg az utóbbi a változatos tárgyú, „újabb” keletű ex libriseket. Olyan magyar kifejezés azonban, amely az ex librisek minden fajtájára egyaránt vonatkozhatott volna, továbbra sem létezett. Ebben az időben Magyarországon az ex libris-gyűjtők száma már jelentős volt, és mivel a probléma elsősorban őket érintette, azzal a kéréssel fordultak a Magyar Tudományos Akadémiához, ajánljon nekik az akkori elnevezéseknél (könyvcímer, könyvjegy) találóbbat az ex libris fogalmára, vagy jobb hiányában, döntse el, melyiket tartja a kettő közül kifejezőbbnek. Úgy tűnik, az Akadémia nyelvészei nem akarták megérteni az egyre inkább jelentkező problémát, válaszukból – ami az ex libris-gyűjtők akkori lapjában, a Kisgrafikában jelent meg (1937/4, 17), – legalábbis ez derül ki:[„A könyvcímer és könyvjegy elnevezések közül a könyvcímert tartjuk jobbnak és kifejezőbbnek, mert az ex libris fogalmi jegyeiből több van benne, mint a másikban.”]A nyelvészek nem vettek tudomást arról, hogy a címeres ex librisek száma a 20. században jelentősen csökkent, így a könyvcímer kifejezés már erősen archaikus jellegű. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy a gyűjtők körében továbbra is jellemző volt a műfaj elnevezése körüli bizonytalanság.
Az ex libris mai magyar megfelelője végül a könyvjegy lett. E fogalom talán kevésbé hangzatos, mint az Akadémia által javasolt könyvcímer, de az ex librisek minden fajtájára, minden különösebb megszorítás nélkül alkalmazható. Napjainkban a tapasztalat azt mutatja, hogy a latin és magyar kifejezés jól megfér egymás mellett, kizárólagosságra egyik sem törekszik.
Az ex libris eredeti funkciója szerint a könyvnek egy meghatározott könyvtárhoz való tartozását hivatott kifejezni, egyúttal a könyv védelmét is ellátja.
Ezáltal fontos forrása a könyvtártörténetnek és a bibliofíliának,segítségével még évszázadok múltán is megállapítható egy-egy könyv eredete. A kezdetektől egészen napjainkig a legkiválóbb képzőművészek vállalkoztak és vállalkoznak e kisgrafikák készítésére, ily módon művészettörténeti jelentőségük is vitathatatlan."...............

Íme, eddig jutottam el a telefonnotesztől kiindulva, ami azt illeti elég hosszúra sikeredett a bejegyzés, és szerintem elég mélyreható (vagy szárnyaló?) gondolatok magyarázata vagy éppen ébresztője lett.
Azért nagy szeretettel adom közre...............................