Dalmátkaktusz

Dalmátkaktusz tavaly nyár óta él velünk magyarhonban.
Szegény "édesanyjával" együtt kidobva találtuk tavaly nyáron Sv. Petarban egy murvával felszórt út mellett a bozótosban, mindenféle egyéb szemetek és építési törmelékek társaságában.
Kaktusz akkor még szoros kötelékben élt az anyukájával, teljesen a törzséhez nőve.
Az anyakaktusz már kezdett fonnyadttá válni, ezt a kicsit óvatosan elválasztottuk tőle, és mivel volt már egy szál gyökérecskéje, bíztunk benne, hogy túlélő lesz.
Olyan picike volt, hogy belefért egy félbevágott JANA ásványvizes palackba.
Az utazást Magyarországra nedves papírtörlőbe csavarva nagyon jól tűrte. Itthon aztán egy kis cserépben, homokkal kevert virágföldbe került, gondos kezek között megeredt, erősödött a sziklakert közepén, kitüntetett helyen. Az elmúlt telet a kazánház viszonylagos sötétjében töltötte, mert valószínűleg - már csak a származása miatt sem - a nem fagytűrő kaktuszok közé tartozik.
Kitavaszodott és dalmátkaktusz újra kikerült a sziklakertbe, májusra kinőtte a nevelőcserepet, átültettem egy 30 literes levágott műanyagvödörbe és ott nagyon megerősödött, igazi kamasz lett. Gyönyörű erős tüskéi lettek, ahogy kell ilyen kaktuszoknál.
Az idei első, korán - november 15-én leesett hó még a kertben találta és szegény biztosan nagyon idétlennek találta a helyzetét így behavazva ( képen mellékelve), ezért aztán gyorsan újra a kazánház száraz, viszonylag sötét és oltalmazó melegébe került téli pihenőre.