Erdély kincsei - A tordai sóbánya

Torda várost és környékét járva, mint ahogy a Tordai - hasadékot, a nagymúltú, szépen kialakított és rendben tartott Salinát - a tordai sóbánya múzeumot is látogassátok meg.
Én megtettem, hatalmas élmény volt bányászember lévén szakmai szemmel nézve is, de egyébként is minden arra járónak ajánlom. Meleg ruhát vigyetek magatokkal és szánjatok rá kb. két órát. Könnyen járható és a bányajárást követően gazdagabbnak fogjátok érezni magatokat, a sós - hűvös - párás levegőben biztosan megérinti a ti lelketeket is a múlt, a régenvolt nagyszerű emberi teljesítményeit látva.

A tordai sóbánya különleges, és épségben
megmaradt mementó, az erdélyi sóbányászat emlékeként.
A bánya Torda város keleti részében - Kolozsvár felől érkezve könnyebben, Nagyenyed irányából kissé nehezebben, útmutató táblák híján, ezért esetleg többször meg kell állni érdeklődni - található. A bánya egyes részeit a Habsburg uralkodócsalád tagjairól nevezték el. Az 1600-as években három harang alakú, süvegbányát nyitottak az itteni domb tetejéről, ezekben fejtették a kősót a XIX. század elejéig, de a megnövekedett termelési - szállítási mélység miatt, az önköltségi ár oly magas lett, hogy az már a bánya bezárásával fenyegetett, ezért - 1854-ben Balázs Emil "bányanagy" tervei szerint készített - a sóbánya üregeit felfűzték egy, azt a várossal összekötő alagutra. Az alagutat úgy építették meg, hogy onnan síneken csillékben, majd szekerek segítségével lehessen szállítani a sót. Ez a nagyszerű bányászati megoldás aztán az elkövetkezendő majd' 80 évre új lendületet adott a tordai sóbányászatnak, de végül ez sem volt elegendő arra, hogy a sóbányászat itt gazdaságilag kifizetődő legyen, és a termelését 1932-ben megszűntették.

A bányajárás
A sóbánya fakapuján belépve egy 485 öl (920 m) hosszúságú, inkább pincéhez hasonlító alagútba, a Ferenc József galériába jutunk, ez a fővágat, a szállító alagut.

A vágat 526m hosszan földben halad és ezért félméter vastag kőfallal van biztosítva, de amikor beérkezik a sótelepbe, annak tömörsége és állékonysága miatt már nem szükséges a falazott alátámasztás, elmarad a biztosítás és az alagút szelvénye is megváltozik, a patkó alakról - négyszög keresztmetszetűre.

A galéria falán szabályos távolságokra egy-egy számot láthatunk cirkalmasan kőbe vésve, pirosra festve, ezek jelölik, hogy a vágatban hányadik öl-hossznál vagyunk (1 öl = 1,89 m).

Érdekes hogy, a hang csengése is megváltozik, amikor a kővel kifalazott alagútból a sóban kivájt alagútba érünk. A kemény, és sima sófelületekről a hang élesebben verődik vissza. A vágatban valamikor kisnyomtávú bányavasút volt beépítve, ezeken vontatták ki a sóval megrakott csilléket. Most a kősó talpon sétálhatunk.1948 és 1992 között a galériát pedig sajtérlelő pincének - raktárnak használták.

A bányában befelé haladva a Ferenc József galéria jobbra eltér, és egy mellékfolyosó vezet a II.József aknához, itt két terasz van kialakítva, fakorláttal lezárva - ez a visszhangok terme, melyet a harang alakú bánya kupolarészébe vágtak. A II. József aknában különleges visszhangjelenséget tapasztalhatunk: már az átlagos hangerejű beszéd is zsongásszerű, ám a sötét fejtési üregbe kiáltott szót legalább 12–14-szeresen halljuk vissza. Egy csattanás pedig olyan hangot kelt, mintha egész sortüzet lőttek volna ki a közvetlen közelünkben. Miután jól kikiábáltad magad és kellően kiborzongtál a visszhangoktól, egy palánkon lévő faajtón át térhetünk vissza a Ferenc József galériába, majd pár méter után egy másik elágazáshoz érünk, amelyik egy nyolcszög alakú teremben található hatalmas "gépezethez" vezet. Ez volt tkp. az aknaszállítógép.

Ezt - a máig minden részében eredeti darabokból álló - és fenyőgerendákból ácsolt szerkezetet körbe vezetett lovak hajtották - a lovak mély vájút tapostak a sótalpba a folyamatos körbenjárásban - és ezzel emelték ki a bányaüregekből a sóval rakott bőrzsákokat. A szerkezet fölötti aknában láthatóak a kerekek, amelyeken a szállítókötelek jártak. A szomszédos teremben találjuk a géra, deszkából épített pódiumát, melyre a mélyből kihúzott sót emelték ki, hogy innen csillékbe tegyék, melyeket aztán a kisvasúti síneken toltak ki a bányából.

A bányában minden fejtési tevékenységet kézi erővel, robbantás nélkül végeztek, s a maig napig láthatók a sófűrészek nyomai a falakon. Biztosításra, padozat építésre a sóbányában csak fenyőfaanyagot használtak, a gyantás fenyő bírja csak ezt a sós közeget, a faszerkezeteken és a falazatokon pedig vastagon kiválik a só.

Visszatérve a Ferenc József galériába - majd továbbmenve, a bányászok "felolvasó"termébe érünk. Itt kezdték a műszakot minden munkanap elején és fejezték be a végén a bányászok, az itteni polcokon tartották szerszámaikat és világítóeszközeiket. A terem egyik falába vájva egy kis kápolna van, amelyben sóból faragott oltárnál lehetett imádkozni. Ám a kommunista időkben, mint annyi mást, ezt is lerombolták, s ma csak egyszerű kis szentképek függenek a kápolna falán.

A terem közepén egy szép, faragott gerendákból ácsolt lépcső vezet fel és le, a valamikori - dombtetőn álló bányaigazgatósági épületektől ezeken a lépcsőkön lehetett a legrövidebb úton lejutni a bányába. Mivel ezt a járatot szinte kizárólag csak a bánya vezetősége használta, ezért az urak lépcsőjének nevezték. Ezen a lépcsőn leereszkedve, az egy szinttel lentebb található hatalmas terasz mellvédjéről a szintén harang alakú Mária Terézia bányába pillanthatunk le. A terasszal szemben érdekes jelenség látható: a bánya tetejéből beszivárgó víz kioldotta sót, a sóval telített víz a bánya falán lefolyva kicsapódott - megfagyott, a sót pedig a falon hagyta. Így keletkezett ez a csodaszép sóvízesés. A Mária Terézia bánya mélysége a süveg tetejétől az alján levő sóstóig 90 m, a külszíntől a bánya alja 112 m mélyen van. Összehasonlításképpen: Erdély legmagasabb templomtornya, a kolozsvári Szent Mihály templom a kereszttel együtt 80 m magas, tehát kényelmesen beférne a Mária Terézia bányába.
A Mária Terézia bányaüreg teraszáról újabb emeletnyire egy keskeny, fakorláttal védett, gyilokjáróra hasonlító, függőfolyosóra érünk, ahonnan megdöbbentő, ugyanakkor lenyűgöző látványban lesz részünk: a Rudolf akna legfelső szintjéről pillanthatunk be az alattunk húzódó monumentális, szédítően hatalmas térre.

A Rudolf akna mint egy hatalmas székesegyház, még hatalmasabb hajója, a hosszúsága 80 , szélessége 50 , magassága 40 m, felső harmada trapéz alakú, oldalfalai teljesen függőlegesek és 13 szintet kell keringve lelépdelni a fenyőfából ácsolt lépcsőházban a bánya talpára.

Majd minden emelet magasságában egy-egy évszámot látunk a sófalba vésve. Ezek jelölik, hogy abban az esztendőben hol volt a bánya alsó szintje. A Rudolf aknából 1867 és 1932 között bányászták a sót. Az akna alján, kilépve a lépcsőházból, a talpra érve eltörpülünk, szinte sújt az üreg nagysága, érezzük, hogy mily kicsiny is az ember, és mégis milyen hatalmas dolgokat alkotott. Körbenézve, figyelmünket a mennyezeten függő sósztalaktitok vonják magukra. A beszivárgó talajvíz kioldva a sót hosszú sócsipkék formájában csapja ki a trapéz alakú tetőn. A sósztalaktitok akár a 3 m hosszúságot is elérhetik, de nem tudnak nagyobbra nőni, mert saját súlyuk alatt letörve a mélybe zuhannak, ezért a bánya talpán ez a terület le is van zárva - körbekerítve fenyőléc kerítéssel. Az akna összefüggő teret alkot a Mária Terézia bányával, a bányatalpon korláttal elkerített "lelátóról" lenézhetünk a Mária Terézia bánya alján tátongó üregbe, annak sötétjében lévő sóstóra, ami a felgyűlt bányavizek tározója.

Visszakapaszkodunk a Rudolf akna tetejébe majd egy szűk lépcsősoron át térhetünk vissza a valamikori gyülekezőterembe. Innen a Ferenc József galérián továbbhaladva újabb terembe, a Gizella bányába érünk.

Ez a bánya a Rudolf akna párja lett volna, de amikor elkezdték a kialakítását, felhagytak a sóbányászattal, így a Gizella bánya befejezetlen, durva falfelületeivel olyan hatást kelt, mintha bármelyik pillanatban folytatnák a bányászok a só kifejtését.
A Gizella bányánál véget is ér a sóbánya látogatható része. A Ferenc József galéria azonban továbbfolytatódik és elvezet a harmadik, harang alakú, Szent Antalról elnevezett bányához, ebben még 1862-ben felhagytak a sóbányászattal, mert a bánya 108 m mélységben levő talpán már csak homokkal keveredett sót találtak.

A tordai sóbányát - dacára annak, hogy csak az 1990-es évek elején nyitották meg a nagyközönség előtt, az elmúlt egy évtized alatt Torda és egyben Erdély egyik nagy turista látványosságaként kezdik emlegetni. A bejáratnál kultúrált pihenőhely, eső elől védő féltető fogad, a bánya előtti téren és utcán megfelelő nagyságú parkolóhely van kialakítva.

Ezt az állandó 10C° körüli hőmérsékletű, 75–80% nedvességtartalmú, gyenge légmozgású - (0,02 - 0,2 m/s) sóbányát eddig is használták légúti betegségek kezelésére, a Rudolf-akna talpán labdázó, tollasozó, a Gizella bányában cselgáncsozni tanuló gyermekek, vagy csak padokon üldögélő, vagy sétálgató, gyógyulni vágyó felnőttek igazi szanatóriumi légkört varázsolnak ebbe a bányamúzeumba, a múlt és jelen közötti átjáróba. A hírek szerint pedig a közelebbi vagy távolabbi jövőben, a Rudolf aknában egy koncertterem létrehozását tervezik.