2009. március 12., csütörtök

Csomagok...

Áldás vagy átok volt? Teszik fel a kérdést most, pontosan 14 évvel a csomag bejelentésének évfordulóján. Persze, hogy a Bokros fémjelezte csomagról van szó. És a politikai porondon mostanság újra feltünt, a nem éppen szép arcáról elhíresült pénzügyi szakember, valami apropója is van a dolognak. Kőkemény cucc volt az a csomag akkor, az biztos. Nekem nagyon nem volt jó és pozitívnak sem láttam - sőt. De túléltem a családommal együtt. Akkortájt volt a nagylányom ötévesforma, a kicsi pedig épp egy múlott. Aztán nem volt családi pótlék, meg a gyógyszertárba is sokat bevittünk a havi keresményből. Fogorvoshoz nem jártunk, és hál'isten tandíjat sem kellett fizetni egyikünknek sem. Külföldre sem kellett utaznunk, sőt talán a Balatonhoz sem jutottunk el, azt hiszem. Szóval szar volt a helyzet.
Ez a mostani sem könnyű, talán még rosszabb. Emelkednek a törlesztőrészleteim, szép komótosan a forint romlásával arányosan (naná hogy van svájcifrankosom is). Emelkednek az árak mindenfelé. Munkarendváltással megoldandó munkahelyi válságkezelésben vagyunk, átalakított fizetéssel járó, átalakított életvitel várható. Jó kilátások, de csináljuk, elfogadjuk, harcolunk egy kicsit ellene - ott ahol lehet, és közben tehetetlen dühvel figyeljük, hogy az ország vezetői szinte semmit nem tesznek. A bankok is ülnek a seggükön, csöndben - sunyin kivárva. Kellene pedig az a megváltó csomag nagyon. Mert a Horn - Bokros duó akkor meglépte, a mit is? Mi is volt az? Íme ezek:

A Bokros-csomag főbb intézkedései

§ a nemzeti valutát 9 százalékos azonnali leértékeléssel gyengítette, majd pedig csökkenő mértékű, havi csúszóleértékelést alkalmazott
§ szintén az import visszafogása érdekében 8 százalékos vámpótlékot vetett ki
§ befagyasztotta a nominálbéreket a közszférában
§ durván tizedével szűkítette a gyermekgondozási segélyre, családi pótlékra vagy gyermeknevelési támogatásra jogosultak körét
§ megszüntette a felsőoktatás teljes ingyenességét (2 ezer forintos tandíj)
§ visszafogta a gyógyszerek költségvetési támogatását
§ megszüntette az ingyenes fogászati ellátást...

És most, talán 14 év után már nem azon kellene agyalni, hogy jó volt - e, kellett - e az akkor? Azon kellene inkább lenni, hogy most milyen kiutat fogunk találni.
Vagy hagyjuk elsüllyedni a zászlóshajót? És szót fogadunk Gy.F.-nek, és elmegyünk valahová mindannyian? Mint akkor rég, mikor másfélmillióan kitántorogtak? Kellünk mi valohová? Kétlem én ezt nagyon. Nekünk itt kell maradni! Ez a földünk, ez a hazánk, ez az országunk...

2 megjegyzés:

bluemoon írta...

Igy újraolvasva a bokros csomag pontjait, nem is tűnik annyira szörnyűnek. Az a baj, hogy érzésem szerint ez most nem lenne elég.

s@só írta...

Ezt így látom én is, lehetséges, hogy nem is csomag lesz, hanem egy konténer.