2010. szeptember 27., hétfő

gondolom elvágyódás lehet ez...

...amit érzek. Vagy vágyakozás. Vagy mittudomén miisvalójában. Visszatekintés? Meglehet.... és még azt sem merem kijelenteni, hogy jó érzés. Olyan vegyes inkább. Kicsit szívbemarkolós, kicsit párásítós.
Mindenesetre most közel két hónap távolságból azt tudom, hogy jól tettem - tettük azt - amit - akkor és ott, abban a két hétben. Azt, hogy sok mindenfelé jártunk, sok mindent megnéztünk, mert kitudja mikor járunk mesmeg arrafelé? És most azt gondolom, hogy nem mostanában lesz. És nagyon örülök annak, hogy mintegy ezer fotót készítettem (amiket jajjdejólesz visszanézegetni majd hófúvás idejében is - leginkább) ezekről a sokmindenféleségekről.
 Rogoznica kikötőjéről ezt:

____________

 Razanjban pedig ezt: 

_________________

 Marinába jártunk bevásárolni a Studenacba (ajánlom mindenkinek aki arrafelé nyaral), kedves kis hely ez a falucska, nagyon jó hangulata van a kikötőnek itt is:


_____________

 Trogirban felmásztam a Sveti Lovre tornyába körbenézni ilyenekért:

_________________

 Sibenikben kiálltam én is ennek a templomocskának a korlát nélküli lépcsőpárkányára a Városháza felett, onnan is megbámulni a csodaszép Szent Jakab székesegyházat:

 _______________

 Primostent sikerült egy nagyon jó napszakban elkapni a Magistrale mellől:

________________

 Splitben szikrázó napsütésben megcsodáltam ismét Diocletiánus palotáját, a Vaskapun kisétáltunk a Narodni Trg -ra és persze hatalmas mediterrán nyüzsgésben az Ezüst kapu környéki zsibvásárt, a kikötőt, buszpályaudvart és a tömény Hajduk életérzést:

__________________

Splittől  - Omisig autóztunk / ha már arra jártunk...

...és ott megnéztem (na jó, hatalmas dugóban átgurultam, a hídon majd visszafordultam a város végén) a Cetina folyót:

_________________

És ismét meglátogattuk a Krka N.P. -t, most is Skradinból hajóztunk fel a Skradinski Bukhoz. Rengeteg vize volt ezen a nyáron. 2006 és 2008 után egy harmadik arcát is megmutatta nekünk: 

_______________

....no és Rogoznicában megtaláltam a Sárkány szemét / Zmajevo Oko (a múlt évben jóhogynem a szememet szúrta ki :))

________________

Sevid hozta az előző nyárban megtapasztalt kedves, nyugodt, napközben strandos - "esténként sétálunk a parton" formáját: 


Stari Sevid megmutatta a dalmát domboldalakban megállt időt:

______

Hazafelé még az A1 -en megálltunk a Sveti Rok tunnel előtti pihenőben egy fotó erejéig:


Két hét Dalmácia volt. Napfényről, kabócákról, sós szelekről, nyugalomról, pihenésről szólt. Nagyon feltöltődtem - sok időre - mégis, bármelyik pillanatban mennék, visszamennék......

3 megjegyzés:

Ciripbogár írta...

..és nekünk is milyen jó Veled együtt ábrándozni a fotók felett.
A Primostent panoráma eszméletlen szép!

s@só írta...

Bogi:))) pedig csak egy jó vágás volt egy képből....

Ciripbogár írta...

Szia Sasó, van nálam egy kis ajándék, remélem nem lesz terhedre...(de azt is megértem, ha igen)