"A különleges esemény Európában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában lesz kisebb-nagyobb mértékben látható. A napfogyatkozás Algéria északi részén kezdődik, alig két óra múlva éri el Svédországot. Itt és Dániában lesz a legerősebb mértékű, 86 százalékos takarásra lehet számítani....
....A részleges napfogyatkozáskor a Hold nem takarja teljesen a Napot, csak félárnyékot vet a Földre, így csak olyan nagy takarás esetén láthatóak szabad szemmel, mint amilyen január 4-én megvalósul. Bár 2008. augusztus elsején lehetett napfogyatkozást látni Magyarországon, a mostanihoz fogható jelentőségű utoljára 2003. május 31-én volt....
.....A jelenséget a napfény észrevehető csökkenése kíséri – de az égbolt nem sötétedik be, mint az 1999-es teljes napfogyatkozáskor – és szokatlan fényviszonyokra és színek megjelenésére is számítani lehet. Bár a változások egyáltalán nem lesznek feltűnőek, a napközben egyébként világosabbá váló égbolt kissé halványodik majd és a hőmérséklet-növekedés is megtorpan majd ebben az időszakban.....
....A számítások szerint a Hold Földtől való távolsága hatszázmillió év múlva akkora lesz, hogy akkor már nem fogja tudni egészen eltakarni a Napot, így teljes napfogyatkozást nem lehet majd látni bolygónkról. Ez azonban még nagyon távoli előrejelzés, és a következő száz évben még számos teljes vagy részleges napfogyatkozás szemtanúi lehetünk, Magyarországon legközelebb 2015. március 20-án lesz részleges és 2075. július 13-án teljes napfogyatkozás. " - írta ezeket tegnap a www.delmagyar.hu.
Szóval megtörtént és sajnos kimaradt, mint a boogie a zongorán. Mondhatnám látványtalanul elmúlt innen és tőlem a napfogyatkozás. Látványtalanul, de azért kicsit észrevehetően múlt el. Kilenc és tíz óra között érezhetően sötétebb lett, mint előtte volt, és ez nem a borultság volt. Mert mostanra ismét az tejfehér lett a fenti fotón (készült 20110104. 09:58:59) látható szürkésfehérből. Szokatlan fényviszonyokat és színeket sajna nem tudok mutatni, mert csak az az ilyenkor monoton, álmosító és kiábrándító - tompító szürke kapott egy "mégolyanabb" jelzőt...
...akkor ennyit erről az égi jelenségről. Várhatom a következő részlegest jó négy évig és a teljesre is kezdek készülődni, kormozgatom az üveget.... igaz addigra közel 112 éves leszek!

9 megjegyzés:
Akkor előtte feltétlenül össze kell hoznod egy bugit a zongorán, mondjuk 111 évesen legkésőbb... Még akkor is, ha ma már kinek kell...:)
"Szerintem....." Hát biza és néha nekem kell :)))) Örülök a biztatásnak, addigra megtanulok akkor zongorázni (is) :)))))) Oh yeah!
Hát csak igyekezz! Nem szeretném, hogy melléklimpírozást kelljen hallgatnom, ha már olyan sokáig várok arra a bugira!:D
Azért volt aki látta, hála a mindenféle fészbukos okosságoknak. Íme, nézzetek meg ezt, kisbergics lapját, aki nem hagyta annyiban, mert tudta azt, hogy a felhők felett mindig ( na jó - általában) kék az ég :))) És felment a Mecsekre, a Tubesre napfogyatkozni! http://www.kisbergics.hu/newsite/blog/?p=751
Azt hiszem, ez meg Celldömölk:
http://alomlato2.nolblog.hu/archives/2011/01/05/Napfogytunk/
köszönöm Gabi! A nyugati országrészben Győr - Szombathely vonalon és a Kékestetőn (amíg be nem felhősödött) volt látható - olvastam. Örültem, hogy elküldted ezt a remek blogbejegyzést.
Hű de klassz volt az a kistubesi... Köszi Sasó, látod, mégsem maradtunk le:)
kedves'm'! A technika olyan fejlett magasságokban jár már, hogy a véletlenek is kezünkre játszanak :))Semmiről nem maradunk le. Aztán meg, mindenhol úgysem lehetünk ott! Ugye????? :)))))
Nagyon jók a tubesi képek, tényleg. Amúgy is szeretem ennek a srácnak a képeit. :)
Én ugyan kinéztem az ablakon, de helyhez voltam kötve, esélyem sem volt.
Megjegyzés küldése