Természetvédelem rabság(á)ban...

A Nagymórágyi - völgy végében áll egy kis liget, egy útkereszteződés mellett. Mellesleg egy kőzetdepó is van (viszonylag) közel hozzá. Mert dolgozni kell, a követ meg valahová le kell deponálni köztes állapotjában, lehetőleg közel a kitermelés helyéhez. Ahonnan majd aztán tovább lehet vinni. És ez így rendben is van. Mellesleg van ott egy jó nagy vadszőlő is - felfutva a fákra. Pár képet már láthattatok róla. Ilyeneket (ezeket április elején lőttem):

Helybéliek elmondása szerint valaha itt is szőlő volt mindenfelé. Ez valahogy ittmaradt, aztán jól elvadult. És vadszőlővé avanzsált. No, ezt a vadszőlőt pár éve védetté nyilvánította a D-DNP, ami itt a dolgozóm közvetlen szomszédja egyébiránt. Éveken keresztül óvtuk, ez volt az egyetlen és kiemelten védendő természeti érték.

Közben megépült itt egy telephely. Vadszőlő néha kicsi sínylette, de számottevő károsodás nélkül átvészelte. Ezerszer "szájba lett rágva" - mindenkinek - vigyázzunk rá, ritka, meg ilyesmik. Erre most valamikor - valaki - valamivel összetört az erdőcskében egy nyárfát, ami egyik tartója volt a szőlőnek.

Erre mit csinál az ember? Mit talál ki? Be kell keríteni! Mert, az úgy jó! Rendben, bekeríteni...

Bekerítették! És így - ezzel. Ember!

Most így jobb? Hát hogy néz ki ez így? Beton... vazze... dühítő!

/fotók: s@só -2009.04.05. és 04.25./