Hitről és nemhitről....

"Vakhit - hit bizonyossága - tolerancia! Ajjde szépen hangzanak így együtt.
Az én hitem, az én megéléseim, az én gondolataim, az én véleményem. Ezek mind fontosak.
Az én hitem: nekem nincs vakhitem, sőt az a HIT-em sincs, mégis hiszek bizonyosságokban, leginkább csak a történelmileg alátámasztható bizonyosságokban. Amiket én megélek, azok olyanok amiket én magam akarok(!) megélni.Ezekből áll össze a hitem. Tehát ezek irányíthatóak. De valamiben kell hinnem, mert nem élhetek hitetlen gyaúrként :)" - írtam "egy blog" -hoz beszólásként.

És megkért a blogszerző, hogy fejtsem már ki kicsit ezeket a gondolatokat. OK! 

Íme hát, és mostan csak a hitem kérdéskörről. 

A keresztségben megkereszteltettem a pécsi állomás fölötti református templomban, hogy ne legyek pogány - gondolom. Aztán kb. ennyi az egyházakhoz fűződő szoros kapcsolataimról. 

Anyai nagyszüleim Erdély - akkor erősen protestáns részéből költöztek (direkt nem a menekültek szót használva) még szabad akaratukból ide Pécs környékére 1939 -ben. A mama egyetlen imára tanított meg minket, ami így szól, és este lefekvéskor illett nagyritkán elmondani. "Énistenem, jóistenem lecsukódik már a szemem, de a Tied nyitva Atyám, amíg alszom vigyázz reám. Vigyázz az én szüleimre, és a drága testvéremre. Hogyha a nap felkél újra láthassuk egymást" vagy valami ilyesmi. Templomba nem jártunk, hittant nem kellett tanulnunk és nem lett vakhitünk sem. 

Aztán később tanultam ezekről és eljárogattam sok szép templomokba építészetet tanulmányozni és csodálni a (főleg) katolikus egyház gazdagságát. És igen bizony,  elolvastam a Bibliai Ószövetséget, és olvastam több ráutaló művet ( pl. Quo Vadis Domine?  és a Ben Hur, és sok festményt láttam, néztem, kerestem tudatosan és azok műelemzéseit) Én ezeket illetem a történelmileg alátámasztott bizonyosságoknak. 

A saját protestáns vallásom házaiban is jártam párszor. Misén is voltam, mondjuk Debrecenben a református nagytemplomban is. Egyszer, életemben először és utoljára.A szószékről olyanokat kaptunk mi, ott lévő emberek, hogy azt sem tudtam kinek beszél az a pap. Elmondott minket mindenféle gyalázatosnak, szinte kiabált onnan, a fülkéjéből. Nos ekkor megfogadtam én ott valamit, és ezt a valamit lassan harminc éve betartom.... Tisztelem és becsülöm őket - akik hisznek, akik valóban hívők. Tisztelem a hitükért, és a szokásaikért.  Szokásokat én, reformátusnak keresztelt is felvettem az elmúlt időkben.

A feleségem katolikus, ezért aztán katolikus templomban esküdtünk. A lányainkat katolikusnak kereszteltettük. A katolikus templomok szépek, és most már padfűtésük is van. Ezért aztán a családdal elmegyek évente egyszer a Karácsonyt megelőző Éjféli misére. És Adventi hangversenyekre is - Petra kislányom fuvolán zenél és minden évben fellép valamely templomban rendezett hangversenyen. A pécsi Székesegyházban, a Piusban, vagy a vasasi Szent József templomban. Ezek szép dolgok. De szívesen meghallgattam volna Lehotka Gábor tolmácsolásában Bach D-moll Toccatáját is akár valamelyik templom orgonáján.......

Szóval szokások és valami HIT kérdése. Nem könnyű ezekről beszélni. Nem hiszek sok olyanban ami belemagyarázás. Nem hiszek abban, amiben sokan hisznek. Nem hiszem, hogy itt a Földön szenvedni kellene valami miatt is. Nem hiszem a dogmákat. DE! Megértem azokat akik hisznek bennük. Elfogadom, hogy van ez is. Elmegyek Isten házába évente egyszer és elgondolkodom a bűneimről, mert van belőle jócskán. Próbálok megtisztulni ott - magamtól, senkinek a közbenjárását nem kérve. Az ünnepeket megtartom, mert történelmileg kötődnek a valósághoz, természethez, évszakokhoz, rítusokhoz. Hiszek bizonyos földöntúliságban valamelyest. Talán a lélekvándorlásban és a halálközeli megtisztulásban. Tehát valamiben hiszek, van HITEM, ezekből összegyúrva. Hitetlen gyaúrként nem szeretnék élni, ezért.

Viszont OTT - hiszem, hogy semmi OLYAN nincs. OTT elmúlás van és csend, nagy csend......