restanciák...

...vagyis mentségeket keresek arra, hogy miért is nem írok ide többet. Mondom - kérdezem.... Pedig szeretek írni. Szeretem az agyasságimat szétosztani köztetek - veletek. Téma is lenne bőven. Akkor mi lehet az, ami hiányzik? Talán a kedv? Talán - és Bill óta tudjuk, "Nem bűn a lustaság!" - ami rajtam ül, és olyan jólesik néha, hogy csak olvaslak benneteket, és nem írom ki magamból azt amit gondolok. Pedig lenne mit.... 

Inkább, és...

Képírok. Igen, azt gondolom egy - egy fotón, egy képben - és mellészúrva egy mondatot, szóképet - jobban ki tudom mostanság fejezni azt, amit és ahogy látok és azt, hogy mi érdekel. Azt, hogy miről is írnék inkább.

Arról pedig inkább semmit, hogy miért is nem a nemzeti ünnepről írok ma. Szép nap volt, akkor és ma is. Igazi falusiként tettem - vettem a házkörül (no meg a temetőben visszaragasztottam a télelején kezembe maradt vázákat...). Közben piszkosul élveztem a Keleti - Mecsekbe hirtelen beszökött és szinte nyárias tavaszt.

A metszés kész. A kerti fű átgereblyézve. A kerti tóban már csak vizet kell cserélni. Ja és az autót is kitakarítottam, belül is. Üléshuzatot leszedtem - kimostam, az üléseket is - kárpit-tisztítózva - kiporszívóztam.

És gyönyörködöm - eljárva mellette a kajszivirágokban :)))))))))

...és még mielőtt azt gondolnátok, hogy nálam már ekkora a tavasz. Elárulom, hogy ez egy régi családi hagyomány, amit Édesapámtól vettem át. Azt, hogy metszéskor pár szép erős ágat (lehetőleg barack) beviszek egy nagy vázába, és házam népe nagy örömére kivirágoztatok. TAVASZt varázsolva a lakásba is.