(a történés ideje: 2010. november 13. szombat délután_a Szigligeti vár)
Szigligetről többször írtam már, hogy miért szeretek ide mindig el - vagy visszajönni. Két éve is elmúlt, hogy jártam itt fenn a várban. Sárvárra tartva a 84 -es útról persze láttam a nyár elején, és a múlt év május elsején az Avasi romtól is.
De ez ÍGY más. Más oda felmenni és innen körbecsodálkozni. Szélben lenni, napsütésben. Kiállni a bástyákra és a rondellára. Érezni a múltat. És bámulni innen fentről a Balatont és a Tapolcai - medence tanúhegyeit... csak úgy, önnön magam örömére.
De ez ÍGY más. Más oda felmenni és innen körbecsodálkozni. Szélben lenni, napsütésben. Kiállni a bástyákra és a rondellára. Érezni a múltat. És bámulni innen fentről a Balatont és a Tapolcai - medence tanúhegyeit... csak úgy, önnön magam örömére.
Meglepő módon a várba most nem kellett beléptidíjat fizetni, és az alsóvárban azóta, hogy nem jártam itt, nyílott egy BÜFÉ, ahol rablóhúst és forralt bort, teát, libazsíros kenyeret lehet (többek között) kapni.
Az alsóvár lovagi pástján most íjjal lehetett célba lőni, pár gyerkőc ki is próbálta.
A felsővárat azóta tovább rekonstruálták, építik - szépítik. Jó látni, hogy mi merre és hogyan volt anno a történelmi időkben. Jó volt látni újra a csodaszép természetes sziklakertet, a mostani őszi fényekben is, ami legalább olyan szép mint a harsogó májusi - Pünkösdi verőfényben.
Várfoglalás és bámészkodás (jó nagy fotózás) után gondoltuk ebédelünk egyet, mivel Huginak nem volt kedvére a saslik és sajna a vár alatti kiváló étterem zárva volt, Badacsonytördemicen, Nemesgulácson keresztül a Gulács mellett - a Szent György -hegy és a Csobánc között vezető úton Tapolca felé vettük az irányt.
