2011. február 21., hétfő

újabb jelek, inkább halvány remények...

(Az elmúlt vasárnap délután a keleti oldaláról néztem le falumra és az úton találtam tavaszjeleket.) Tegnap ugyanolyan februárszürkében észak felé indultam, hogy onnan nézzek szerteszét. Valamikor, gyerekkoromban rengeteget jártam erre, itt laktam, ennek az utcának a végén van ez a rekultivált bányagödör- vagyis inkább visszatöltött, gazzal és pár bokorral benőtt domb. Amit rekultivációnak is nevezhetünk, lényeg, hogy nem tájseb (inkább heg). Szóval ez:
Nincs is ezzel semmi probléma, mert kicsit hajaz is arra a semmitérő domboldalra, ami akkor régen a '70-es években volt, a gyönyörű Cserkészpark nevű erdőrész alatt, mielőtt külfejtést akartak belőle csinálni. Hatalmas (elefánt) fű volt rajta, még szánkópályának se volt igazán jó. Aztán baromi nagy gödör lett ide ásva, a leszedett meddőből és földből pedig két nagy hegy lett építve, amit mi gyerekként persze marhára élveztünk. Szó volt ilyesmiről, hogy Rücker akna irányába megindul majd a hatalmas külszíni fejtés (ami nagyobb lett volna talán mint a Karolina) és az utcánk felét le kellett volna bontani, többek között a házunkat is, meg a "faluvégét" is. Talán a Liász program itt is bedöglött, vagy a Komló felé tartó magasfeszültség kiváltása lett volna nagy pénz, a fene sem tudja már. Szóval sokáig gödör volt, aztán be lett töltve a vasasi északi külfejtésből áthalmozott meddővel, és betakarva földdel. Hát ilyesmik jutottak tegnap délután ott fenn az eszembe. Ahogy járkáltam a fűben, kerülgetve a vaddisznók által kapart gödröket és a vadrózsa bokrokat. Közben fotózgattam és nézelődtem a szürke ég alatt.
Észak felé a Hármas - hegy előtt, ez volt Vasasbánya (ahol közel 10 évet dolgoztam):

Nyugatra a "faluvége" feletti völgy Rücker  - akna felé és a Galambos, ahol sok - sok szép gombát szedtem anno, amíg a régi nagy tölgyes megvolt:

Déli irányba egy teljes panoráma:

Kelet felé a Kiserdő és Parcsin, ahonnan az előző bejegyzés képei és gondolatai lettek:

És egy újabb jel, egy sárga valami, a köves földből:

Persze sok minden mást is - bogyókat, köveket, bokrokat és szikladarabokat, épületeket, kéményekkel és füstökkel -  láttam, ezeket a photoblogos oldalamon megtaláljátok a héten bővítve a galériát, itt:   http://www.photoblog.com/saso63/

6 megjegyzés:

Kőrösi Mercédesz írta...

Szerintem a panorámakép, és a többi is, mutatják, hogy hamarosan gyönyörű lesz ez a táj, amint zöld(es) ruhát ölt.
A szürke - bár a tél divatszíne volt - kicsit avíttasnak tűnik, emlékeztesd rá a környékedet:)

s@só írta...

Igen m! Így lesz, várom. Nagyon várom :)))))

KapitányG írta...

Milyen gomba volt az a sok szép gomba?

s@só írta...

Gabi! Ha arra gondolsz amire én, akkor vargánya!

KapitányG írta...

Sejtettem... :(
A somogyi erdők is telis-tele voltak vargányával...

aranyos fodorka írta...

A sárga izé: martilapu virága - a tavaszi legelsők egyike.
Vasas és környéke...Én is bejártam a vidéket, István akna, Rücker, Petőfi akna..sírni való...És hiába lesz (?) újra valahol itt a környéken megnyitva egy új bánya, semmi se lesz már olyan, mint régen. A legjobban István akna miatt fáj a szívem....Ha "bányás" voltál, akkor bizonyára megérted. (Mellesleg nekem is vannak bányás szálaim. Ez a vidék már csak ilyen. Mindenkinek van egy ismerőse, aki valaki másnak is az ismerőse.Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy esetünkben is ez a helyzet :-)